A testem fáj vagy a lelkem? - Szomatikus megbetegedések pszichés háttere I.

Testi betegségekkel az egészségügy rendszerét járva néha előfordul, hogy a jól észlelhető, egyértelmű tüneteink ellenére nem sikerül megtalálni a betegség hátterét, és az orvos felveti: "ez pszichés, keressen fel egy terapeutát". Az első gondolat ilyen esetekben sokszor az, hogy "nem vagyok én bolond, miért kéne nekem pszichológus?"... Vagy értetlenül állunk a helyzet előtt, hogy "ez tényleg fáj/viszket/kínoz, hogy lenne ez már pszichés, hiszen tényleg itt van", "nem hisz nekem az orvos, azt gondolja, csak kitalálom az egészet?"

De mi mindent is jelenthet az, amikor ezt a mondatot halljuk?

Pszichológiai témájú előadásokat hallva már-már lerágott csontnak tűnik, hogy "bio-pszicho-szociális" szemléletben dolgozunk, napjainkban ez kiegészül a spirituális szemlélettel. Vagyis bármennyire hiszünk is a pszichés, egyéni tényezők szerepében, mikor egy lelki tünet megjelenését vizsgáljuk, sosem hagyhatjuk figyelmen kívül a genetika, szomatika vagyis biológiai tényezők szerepét és a társas környezet hatását.

Amikor egy testi tünetről beszélünk, hasonlóképp, nem kizárható, van egy pszichés tényező, ami az adott tünet kialakulásában vagy fenntartásában szerepet játszik.

Ez nem azt jelenti, hogy a tünet/betegség csupán lelki okokból ered, vagy a megélt fájdalmak, szenvedések "ne lennének valóságosak", "csak a fejünkben léteznének".

Fontos azonban belátni, hogy testi tüneteink nem függetleníthetők teljes mértékben azoktól a lelki folyamatoktól, amelyek épp most zajlanak bennünk, vagy már évek óta fennállnak, és szenvedést okoznak, de sosem érték el azt a szintet, hogy ténylegesen foglalkozni kezdjünk velük.

Sokszor érezhetjük azt, hogy az orvos csak azért mondta, hogy betegségünk lelki hátterével is dolgozzunk, mert ő nem tudja, mi lehet a "valódi" ok, ezért kétségbeesésében egy utolsó lehetőséghez fordult. A valóság azonban az, hogy ilyen esetekben érdemes lehet beengedni a szakértői szemlélet azon területeit, amik több évtizedes kutatói tapasztalaton alapulva azt mondatják, "Megértem, hogy szenved, azonban más területen is szükség van kezelésre ahhoz, hogy csökkenthessük a tüneteit. Ehhez pedig egy másik szakember segítségét is igénybe kell venni." Ez nem azt jelenti azonban, hogy a fájdalom ne lenne valós, hogy azt ne kellene akár orvosi eszközökkel (pl. gyógyszerekkel) is kezelni. Kizárólag ezek alkalmazásakor sokan azt tapasztalhatják, hogy látszólagos ok nélkül újra és újra fellángolnak tüneteik, kezeléseik csak ideig-óráig hatnak. Amikor tehát minden biológiai-testi okot sikerült kizárni, vagy a testi tünetek nem magyarázzák a szenvedés súlyosságát, a visszatérő tünetek gyakoriságát, érdemes lehet utánajárni, mi zajlik még a háttérben.

Legegyszerűbb példaként a stressz testre gyakorolt hatása mutatja be a fenti jelenséget.

Cannon írta le a vészreakció jelenségét, amikor például egy állat a környezetében veszélyt érez, megjelenik egy ragadozó a teste felkészül, egy rendkívül gyors folyamat indul el, amely felkészíti a harcra vagy a menekülésre (fight or flight). Gyorsul a szívverés, megváltozik a légzés, emelkedik a vérnyomás, élénkül az agyi tevékenység, kitágulnak az erek, hogy az izmokba több vércukor kerülhessen, hirtelen energia szabadul fel, hogy a szervezet gyorsan reagálni tudjon a helyzetre. A mérleg másik oldalán viszont ilyenkor energiamegvonásra van szükség, más testtájakon összehúzódnak az erek, gátlás alá kerül számos terület. Napjainkban persze a lehető legritkábban találkozunk azzal, hogy az utcán sétálva egy gyilkos ragadozó támadna meg minket. Selye János írta le, hogy ez az ősi vészreakció nemcsak konkrét "ragadozó észlelésekor", hanem bármilyen támadásként megítélt helyzetben létrejön - bármilyen stresszor kiválthatja. Ha a veszélyeztető inger hosszan fennáll, a szervezet igyekszik alkalmazkodni (adaptáció), a testi tünetek egy része állandósulhat. A tartós hatás azonban kimerüléshez, legrosszabb esetben végkimerüléshez vezethet. Selye ezt, a veszélyeztető tényezők (stresszorok) által kiváltott állapotot nevezte el stressznek.

Amikor tehát éveken, évtizedeken keresztül olyan munkahelyen dolgozunk, ahol folyamatosan nagyobb terhelésnek vagyunk kitéve, mint amit optimálisan el tudunk viselni, vagy magánéletünkben kerülünk tartós krízishelyzetbe (pl. krónikus beteg hozzátartozó ápolása, tartós anyagi bizonytalanság, tanulmányok, munkahely és család összeegyeztetése, folyamatos házassági-párkapcsolati konfliktusok), sokszor nehezen érthető, miért is lenne pszichés háttere hirtelen testi tüneteinknek, hiszen évek óta nem változott semmi. Minden a szokott rendben megy. Mindig is így csináltam, eddig is bírtam. A fentiekből pedig látható, hogy valószínűleg ekkorra merültek ki teljesen az energiatartalékok. A szervezet alkalmazkodott a kezdeti állapothoz, tartósodtak a testi tünetek, akár tényleges szervi elváltozások is kialakulhattak (fekély, krónikus bőrszárazság, az idegrendszer tartós változása, daganat, krónikus hátfájás, irritábilis bélszindróma, reflux, magas vérnyomás, anyagcsere-problémák pl. cukorbetegség...). Energia hiányában pedig már nem tudja vészhelyzetre kialakított reakciót normalizálni, nem képes a tüneteket csökkenteni vagy megszüntetni.

Készítsünk szereptortát...

Kipróbálhatunk egy rövid gyakorlatot. Készítsük el jelenlegi életünk szereptortáját. Rajzoljunk egy kört, és gondoljuk át, milyen főbb szerepeink vannak jelenleg az életünkben. A szerepeknek itt egy nagyon tág kategóriáját használva, gondoljuk át, mik töltik ki a napjainkat, milyen jelentősebb területek vannak, másokhoz, magunkhoz való viszonyban, mik azok a területek életünkben, amikre mostanában leginkább időt szánunk, amikkel foglalkozunk... bármi lehet szerep, szabadon engedhető a fantázia... Majd kezdjük el életünk szereptortáját (a kört) felszeletelni, a jelentősebb szerepek (több időt, energiát igénylők, fontosabbak, értékesebbek) nagyobb szeletet kapnak, a kevésbé jelentősek kisebbet.

Ha kész vagyunk...

Sokféleképp elemezhető ez a feladat, többször előkerülhet akár terápiás foglalkozásokon is, általában a pillanatnyi érzéseinket, állapotunkat ábrázolja, így akár napról-napra is változhat. De most tekintsünk rá abból a szempontból, hogy melyik szerep az, ami feltölt, melyik az, ami energiát visz. Sokkal szemléletesebb, ha ezt színekkel is jelöljük, pl. kékkel az energiát elvonó, fárasztó, megterhelő szerepeket, pirossal a feltöltő, energiát adó, kikapcsoló szerepeket. Ha egy szerep kettős, próbáljuk arányosan színezni, pl. inkább feltölt, de azért vannak fárasztó részei, akkor a nagyját pirosra színezem, de kis részét kékre hagyom.

Majd nézzük meg szereptortánkat, mit is mond jelenlegi állapotunkról. Van elég terület az életünkben, ami felölt minket, vagy kötelezettségek, feladatok töltenek ki szinte mindent? Fordítunk-e elég figyelmet arra, hogy mindennapi életünk részévé váljon a töltekezés? Olyan munkát, hivatást választottunk, ami önmagában is jutalmaz? Ha nem, van, ami ellensúlyozza? Ha nincs állásunk, van-e olyan tevékenység, amiben értelmet, élvezetet találunk? Milyen arányban? Odafigyelünk arra, hogy testünk és lelkünk is töltődhessen? Vagy kizsigereljük magunkat?

Utóbbi esetben mindenképp érdemes elgondolkodni, hogy testi tüneteink mióta is állnak fenn? Adunk-e lehetőséget testünknek, hogy feltöltődjön? Rendelkezésünkre állnak-e olyan megküzdési mechanizmusok, amik segítenek a tartósan fennálló nehéz helyzet leküzdésében? Van, amikor meg tudunk pihenni, vagy csak cipeljük a terheket?

Természetesen nem magyarázható minden lelki tényezőkkel...

De test és lélek összekapcsolódik. Amikor az orvosi vizsgálatok sorozatban nem vezetnek eredményre, amikor a tünetek újra és újra kiújulnak, vagy sokkal jelentősebben rontják életszínvonalunkat, mint az indokolt lenne, érdemes elgondolkodni: a bio-pszicho-szociális nézőpont jegyében minden területet megvizsgáltunk?  A stressz kezelése tanulható, az állandósult, nehéz élethelyzet megélése javítható, fontos, hogy erre is figyelmet fordítsunk!