A reziliencia fogalma sokat változott az évek során: a kezdeti kutatások során arra voltak kíváncsiak, hogy lehetséges, hogy szélsőségesen nehéz életkörülmények között felnövő személyek képesek egészséges személyiségű felnőttekké válni. Meglepődve tapasztalták, hogy bizonyos háborús traumákat, bántalmazást, mély-szegénységet elszenvedett gyerekek, felnőttként boldog szülők, kiegyensúlyozott karrierrel, erős ellenálló-képességgel a nehézségekkel szemben. Azt gyanították, hogy ezek a személyek sajátos személyiségjellemzőkkel rendelkeznek, a jó alkalmazkodás képessége a személyen belüli jellemvonásokból ered. Úgy gondolták, bizonyos gyerekek veleszületett képességeiknél fogva jobban alkalmazkodnak a külső környezet kihívásaihoz, viszontagságaihoz. 

A későbbi kutatások azonban egy sokkal összetettebb szempontrendszert igazoltak, bár valóban léteznek egyéni, biológiai különbségek, de számos pszichés és környezeti védőfaktor is segíti a rugalmas lelki alkalmazkodást. A reziliencia tehát lehet adottság is, de sokkal fontosabb, hogy tanulható! Egyre többen gondolták úgy, hogy a reziliencia nem egy személyiségjellemző, nem a végeredménye, ahogy kikerülünk egy nehéz helyzetből, hanem maga a stresszel való megküzdés folyamata. (A rezilencia fogalmának alakulásáról bővebben: Szabó, D.F (2007). A reziliencia értelmezésének lehetőségei: kihívások és nehézségek. Magyar Pszichológiai szemle 72(2/6). 247-262) 

A rugalmas alkalmazkodás megértéséhez fontos, hogy ismerjük azokat a veszélyeztető tényezőket, amelyek nagy valószínűséggel a lelki egyensúly kibillenéséhez vezethetnek, tehát a rizikófaktorokat. És azokat a védőfaktorokat, amelyek mégis a pozitív végeredményhez vezettek: az egyén jó boldogulását az életben. Hiszen ha a védőfaktorokkal szemben túlsúlyba kerülnek lelki egyensúlyt veszélyeztető tényezők, akkor a sokáig fennálló egyensúly megborulhat. Az utolsó csepp a pohárban:

Lehetséges, hogy valaki fiatalkorában számos veszteséget, tragédiát megélt, mégis jól tudja vezetni az életét, egészen addig, míg felnőttként egy szinte csekélységnek tűnő esemény ki nem billenti. Számára is érthetetlennek tűnhet: "miért épp most, amikor ennél sokkal szörnyűbb dolgokkal is megküzdöttem már?"

Számos tanulmány létezik a rezilienciához kapcsolódó védő és kockázati tényezőkről, a cikk végén ezek közül mutatok be egyet, amiből jól látszik, hogy genetikai, biológiai, egyéni pszichés és társas tényezők (család, közösség, iskola) egyaránt befolyásolják a reziliencia alakulását. Ami viszont még ennél is fontosabb, hogy az egyéni tényezők közül számos (kiemelt tényezők) fejleszthetők, akár egyéni, önsegítő folyamatokon keresztül, akár pszichológiai tanácsadás keretében. Számos kognitív viselkedésterápiás módszer létezik például az érzelemszabályozás, önértékelés, inkompetenciaérzet fejlesztésére. Ahogy a családi szintű kérdések feldolgozása, a káros minták megismerése, új családi mintázatok kialakítása a rendszerszemlélet központi kérdése. Az iskolában, közösségben elszenvedett nehézségek, elakadások feldolgozásában pedig csoportterápiák, új közösségekben megtapasztalt pozitív élmények segíthetnek.

A lelki védőháló (reziliencia) tehát van, akiknek adottság, van, akiknél szerencse... de a legfontosabb, hogy egész életen át bármikor, folyamatosan fejleszthető!